Laposa Kőtenger 2016

Laposa Kőtenger 2016

„A szőlők fekvése legjobb, ha délnek esik, mert így meghever benne a nap, amint a szőlősgazdák szokták mondani. A fekvéshez az is hozzátartozik, hogy a szőlő közép magasságú Hegyoldalon feküdjön. A dombok, halmok és kivált a szántani való térföldek nem szőlőnek valók.” - Nagyváthy János, 1800-as évek eleje

Kőtenger Furmintunk a kiemelt dűlős sorozatunk egyik izgalmas tétele. Születési helye a Köves-hegy, mely egy érintetlen tanúhegy a Csobánctól keletre. Régen pezsgett itt a szőlő- és borkultúra, azonban erről ma már csak az erdőben fellelhető elhagyatott, bozóttal benőtt tőkék, karók és dűlőnevek árulkodnak. A Herceg-szőlő, a Herceg-árok elnevezések az Esterházyak egykoron itt elhelyezkedő szőlőbirtokaira utalnak. Mi is a felhagyott, bozótos szőlőhegyre érkeztünk ide 15 évvel ezelőtt, és egy akácerdőt hódítottunk vissza, hogy a helyén kialakíthassuk a borvidék egyik legmagasabban fekvő szőlőterületét. Dűlőnket erdő veszi körül, mert rajtunk kívül nem sokan vágnak bele itt újra a szőlő telepítésébe.

A hegynek ez a része szó szerint egy bazaltkőtenger, nem véletlenül került ide a Furmint. Ha valami, akkor ez valóban egy terroir bor. Az egyedi klíma, talaj és fekvés egy rendkívül lendületes, ízében dominánsan ásványos bort eredményezett a 2016-os évben. Lecsengése hosszan tart, könnyed, de mégis elegáns. Remek kiegészítője egy ünnepi vacsorának, de önmagában, csupán a kortyokat egymás után élvezve is tökéletes időtöltés.

Séfünk ajánlata: borjú vesepecsenye paszternákpürével

 

Badacsonyi Furmint
Jelleg: száraz
Űrtartalom: 75 cl
Alkoholtartalom: 12,5%
Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: 14 °C

7 000 Ft/palack (9 330 Ft/L)
db

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák.

Szállítási költség: 2 000 Ft / megrendelés.

20 000 Ft feletti rendelés esetén a kiszállítás Magyarország területén ingyenes.

Hol kapható?

Kosár
Tétel -
Szállítás: 2 000 Ft
Biztonsági doboz: 0 Ft
Összesen: 2 000 Ft
Kosár megtekintése

Furmint

Eredete bizonytalan, ám mivel Tokaj-Hegyalján már a XIII. századtól megtalálható, így magyar fajtaként tekintenek rá. Jóllehet, hírnevét az édes aszúborokkal vívta ki világszerte, a Kárpát-medence többi részén kezdettől fogva száraz borokat készítettek belőle. Ma egyre több, a Balaton-felvidékről származó száraz furmintot kóstolhatunk. Remekül érzi magát vulkanikus talajon. A nyelvészek szerint a „furmint” név francia jövevényszó, amely a latin „frumentum” („gabona”) szóból származik.

Ismerd meg teljes választékunkat!

Elmúltál 18 éves?